INTERJÚ | Hegedűs 2 László

Fazakas Réka: Imagine – H2 Archívum ORSZÁGÚT 2026
 
Fazakas Réka: Imagine – H2 Archívum ORSZÁGÚT 2026. február 10.
 
Hegedűs 2 László Munkácsy Mihály- és Balázs Béla-díjas képzőművész, fotóművész, filmrendező fotókiállításán a tudatosan manipulált képek mediális jellegükből következően az elmúlás árnyékában hangsúlyozzák az emberi kapcsolódások fontosságát. A rögzített pillanatok az örökkévalóság lehetőségét közvetítik, miközben szinte hallhatóvá válik az elmúlt időben történt események csendje.
 
Legújabb, Computer Contact című kiállításod központi üzenete a valóság átretusálása. Hogyan valósul meg ez a képeiden?
 
Lehetőséget ad erre a digitális technika. Sőt, ma már el tudná ezt készíteni a mesterséges intelligencia is, de a végeredmény persze nem lenne olyan, mint ami az én manuálisan a photoshoppal, az alap képanyag kiválasztása után, a felmerülő, számomra fontos szempontok figyelembevételével az elvárásaimnak megfelelne. A mesterséges intelligenciával (illetve mással is), az a gond, hogy nagyon személyiség függő. Nem mindegy, ki, miként és mire használja, hiszen az visszaéléseket és veszélyeket is hordoz magában. A mesterséges intelligenciától elvárható lenne, hogy „okos” is legyen, megjelölve, megjelenítve annak használatát is. A H2 Archívum projektnek nem tartozéka az AI. Ellenkezőleg, a kezdeti photoshop menükészletének manuális használatával készült. A dokumentumfotókat megidéző képeket azután videófilmben is feldolgoztam. A főcím alatt is ez áll: NOT MADE WITH ARTIFICIAL INTELLIGENCE.
 
A fotók a valós pillanatok rögzítése ellenére, vagy inkább általa, árasztanak valamit az örökkévalóságból és paradox módon az elmúlásból is. A tárlat képeinek nem az a lényege, hogy photoshoppal trükkös valótlanság jöjjön létre, nem a hamisítás a célja, hanem hogy hihető legyen a gondolati exponálás idejéig a transzformált kép. Hallhatóvá váljon az elmúlt idő csendje. Jelen legyünk benne, ott legyünk, ahol a vizuális képzelet létrehozza a látvány valóságát.
 
Előzményként említem azt a pillanatot, amikor elkezdem fotózni. Akkor az alkotói fényképeket a fény-árnyékok által konstruált látvány és dokumentálás jellemezte. 1999-ben a Mai Manó Házban, majd később a Magyar Fotográfiai Múzeumban, illetve a Műcsarnokban rendezett tárlataim képsorozatainak nem ezek voltak a jellemzői. Nem is lettem népszerű azoknál, akik ezt nem akarták (vagy nem tudták) befogadni. Ugyanez történt a mozgóképeim létrehozásakor is. Először analóg fotókat készítettem, de nem a megszokott formában, később olyanokat, melyek mintha photoshoppal készültek volna. Most a kiállítás képei olyanok, mintha a mesterséges intelligencia révén jöttek volna létre.
 
Médiumként megjelenő fotóiddal hogyan éred el, hogy a manipulált fotó hiteles maradjon?
 
Olyan fotóalapanyagot kerestem az internet képtárában, fotóarchívumában, amely egyéb szempontokon kívül (a fény iránya, a kép felbontása, hangulati azonosság stb.) nem beállított, nem közismert, annak érdekében, hogy a végeredmény hihetővé váljon. Mindezt azzal a céllal tettem, hogy az emberi kapcsolatok humánumát, életideálját, az életet, mint nem magától értetődő létezőt érzékeltesse a szemlélőben.
 
Híres képzőművészek, színészek, politikusok, közéleti személyiségek szerepelnek munkáidon, miért éppen ők kerültek fókuszba?
 
Az első kép még 2015-ben készült. Ezt fel is tettem a Facebookra. (Most is ott van.) Ezen Marilyn Monroe sminkszobája sötét hátterében „megjelent” Franz Kafka. Aztán később az interneten, keresgélés közben megakadt a szemem egy fotón. A popkultúra egyik legnagyobb ikonja, Andy Warhol és II. János Pál pápa a Szent Péter téren kezet fognak egymással. Ez olyan hihetetlennek tűnt, mint amilyen valósnak látszott Marilyn Monroe és Franz Kafka a sminkszobában. A Warholt és a pápát ábrázoló képpel nem tudtam mit kezdeni. Próbáltam a képen jelen lévők közé még mások arcát is beoperálni, de nem voltam elégedett az eredménnyel. Félretettem, majd folytattam a fotók keresgélését, hogy transzformáljam őket. Elkezdődött a „casting”. Olyan személyiségeket választottam, akik valamilyen szempont alapján, vagy leginkább akik a fiatalságom, mára már elmúló nyugati kultúrájának számomra meghatározó részesei voltak. A teljesség lehetetlenségét leszámítva, összeállt egy képanyag és elkezdődött a transzformáció a már említett szempontok alapján.
 
Mivel nyújtanak többet a munkáid a mindent elárasztó mesterséges intelligenciával létrehozott fake news képeken és álvalóságon?
 
Azzal, hogy kreatív víziókat hozok létre, melyek nem hasonulnak a már korábban létrehozottakhoz. Az álhírvalóságoknak olyan köze van a munkáimhoz, mint az életnek az igazsághoz. Én a művészet valóságában élek. Egy 1996-os katalógus hátoldalára ezt írtam: A művészet valami a gyerekkorból, valami az ifjúságból, valami az elmúlásból és valami az örökkévalóságból. A H2 Archívum részben éppen valami az ifjúságomból, valami a valóságból, valami a XX. század kultúrájának megidézéséről, s valaminek az elmúlásáról szól. Persze minden, ami elmúlt, kötődik a jelenhez is. Ez, szándéka ellenére, terheli a kiállítás anyagának értelmezését is. Ennek megállapítása, megítélése is személyiség- és szándékfüggő.
 
Két kép eredeti, a bevezetőben leírod, hogy ez így van, de nem árulod el, melyek azok. Mi adhat támpontot ehhez a kiállítás nézőinek?
 
Amint ezt már említettem, az egyik valós kép, ahol a pápa és Andy Warhol a Szent Péter téren kezet fognak egymással. A másik kép, amelyen Albert Einstein és Charlie Chaplin valamilyen fogadáson, ünnepségen vehettek részt. Mindez nem volt tudatos választás. Mind a két kép a transzformálás végére maradt, és feladtam a további próbálkozást a megváltoztatásukra. Viszont nem hagyhattam ki az inspiráló Andy Warhol és II. János Pál-képet. Ekkor jött és rám köszönt az ötlet: 2 maradjon változatlan. Így jött létre olyan sorozat, amelyben a hihető és a hihetetlen, a bizonyosság és a bizonytalanság, az igazság és a hazugság egyszerre van jelen és mint az életben, ezek mérlegelése, eldöntése, egyre jobban ránk van bízva. A kiállítás szándékához támpontot adhat még az a videó, amely a képanyagot dolgozza fel mozgóképekben. Ebben eggyel több kép szerepel, mint a tárlaton. Mégpedig úgy, hogy a közismert videóklipen, a kép egyik felén, a zongora mögött John Lennon az Imagine (Képzeld el) című, a békéről, humánumról, ideáról szóló dalát befejezve oldalra fordul, és mellette, a fotó pillanatnyi merevségében behunyt szemmel a dalt átélően hallgató Marilyn Monroe-t pillantja meg.
 
Installáció is szerepel a kiállításon, egy bőrönd, amely hasonmása az utolsó képen is látható bőröndnek. Mit szimbolizál ez a kiállításon?
 
Egyrészt összeköti és hihetővé teszi a képanyagot a valósággal, hiszen ott van, mint létező. Másodszor tárgyi emléknek, relikviának is tekinthetjük. Viszont, ha szimbolikusan értelmezzük, akkor a befejező kép tartozéka, a bőrönd mindaz – fogalmi és anyagi értelemben egyaránt –, amit az életben cipelünk, létrehozunk, és ha igaz, itt hagyunk.
 
 
Fotó: Hegedűs 2 László
 
HEGEDŰS 2 LÁSZLÓ: A LÁTÁSMÓDOM ÖSZTÖNÖSEN KREATÍV ÉS ÖNTÖRVÉNYŰ
INTERJÚ A 75 ÉVES VIZUÁLISMŰVÉSSZEL.
https://magyar.film.hu/filmhu/magazin/hegedus-2-laszlo-a-latasmodom-osztonosen-kreativ-es-ontorvenyu-interju.html

 

 

Fotó: Hegedűs 2 László
 
https://kultura.hu/hegedus-2-hetven-5/
HEGEDŰS 2 HETVEN 5
2025. május 4.
Ma ünnepli hetvenötödik születésnapját Hegedűs 2 László, Munkácsy Mihály- és Balázs Béla-díjas alkotóművész, akinek az eltérő technikai médiumokban, különféle művészeti eszközökkel létrehozott alkotásai döntően hozzájárultak a jelentésközvetítő eszközök és módszerek megújulásához.

 

 

Fotó: Hegedűs 2 László

 

ROADSTER: https://admin.roadster.hu/wp-content/uploads/2025/06/DIGITALIS-FOTO.pdf
HEGEDŰS 2 LÁSZLÓ 75 ÉVES
Hegedűs 2 László munkái leginkább a Bálint Endre-i, kissé groteszk montázstechnika folytatójának tekinthetők. A kollázsaiban és montázsaiban egyfajta poszt-szürrealista gondolkodás jellemző (Bálint mellett René Magritte, Max Ernst nevét is említhetjük). A vizuális műfajokban és az irodalom területéről alkotott gondolkodása és eszközhasználata, már a hetvenes évektől túlmutat a „csak fotográfus”, a „csak filmes”, és a „csak képzőművész” műfajokon – írta róla egy kritika.

 

 

Fotó: Hegedűs 2 László

 
HITEL
KRICSKÓ JÁNOS: TÓL-IG: HEGEDŰS 2 LÁSZLÓ JUBILEUMI KIÁLLÍTÁSA KECSKEMÉTEN
https://hitelfolyoirat.hu/2025/05/06/krisko-janos-2/

 

 

Fotó: Hegedűs 2 László

 
DIGITÁLIS FOTÓ – 2025 május-június
Esterházy Péter a Hegedűs 2 fotó című, 2004-ben, a Magyar Fotográfiai Múzeum által kiadott könyv előszavát így kezdi: „Ha tudnék rendesen latinul, a Harmonia caelestis, a Mennyei harmónia mintájára Fotográfiai harmóniának nevezném Hegedűs 2 fotóuniverzumát, nem nárcizmusból mondanám ezt, hanem leírólag, úgy érezvén, ez mond valamit arról a bonyolult áttételes viszonyról, ami Hegedűs 2-t a fényképezéshez és a harmóniához fűzi.”

 

 

Fotó: Hegedűs 2 László

 
https://index.hu/…/hegedus-2-laszlo-kepzomuvesz-interju/

 

HEGEDŰS 2 LÁSZLÓ: a vizuális létminimum alatti élet, várakozással teli buszmegállói

 

A KIFINOMULT ÍZLÉSSEL TÖLTÖTT ATOMBOMBA, AVAGY A VIZUÁLIS LÉTMINIMUM ALATTI ÉLET, VÁRAKOZÁSSAL TELI BUSZMEGÁLLÓI

KRISKÓ JÁNOS : https://hiros.hu/wp-content/uploads/2022/11/KL2021-16_sc.pdf

 

KOVÁCS KATICA: „A művészet valóságában, a művek születésnapjaiban élek”

KOVÁCS KATICA: „A művészet valóságában, a művek születésnapjaiban élek”
http://h2l.hu/wp/wp-content/uploads/2021/05/56-scaled.jpg

 

 

Hegedűs 2 -70 + COVID-19

 

 

NAGY ZOLTÁN PÉTER: Karanténba zárt jubileum – 70 éves
Hegedűs 2 László képzőművész

 

 

H2

ISTEN GYERMEKEI, SZENT ISTVÁN BAZILIKA, LOVAGTEREM

https://drive.google.com/file/d/0B55uskEFwJmRMm5SQkplbkFaN00/

 

 

MINDEN CSAK SZÍN ÉS FORMA

MINDEN CSAK SZÍN ÉS FORMA

http://nagyhalasz.hu/hir/hegedus-2-laszlo
-maig-jo-szivvel-gondol-vissza-nagyhalaszra/
189

 

 

A MAI MANÓTÓL A MŰCSARNOKIG

A MAI MANÓTÓL A MŰCSARNOKIG

http://www.tripont.hu/problog/2021/
a_mai_manotol_a_mucsarnokig___interju_
hegedus_2_laszloval

 

 


A KIÁLLÍTÁS REKLÁMARCA: VLAGYIMIR ILJICS DALI

A KIÁLLÍTÁS REKLÁMARCA: VLAGYIMIR ILJICS DALI

https://librarius.hu/2017/07/27/
a-kiallitas-reklamarca-vlagyimir-iljics-dali/

 

 


silver

HUNGARIAN SILVER, BUAPEST, B32 GALÉRIA

http://pontmagazin.hu/magazin/
reszletes/hungarian-silver/