A Petőfi Irodalmi Múzeumban április 20-tól látható kiállítás része annak a retrospektív folyamatnak, ami a Magyar Fotográfiai Múzeumban és az Ernst Múzeumban kezdődött el. A fotók, festmények, grafikák után Hegedűs 2 most a bakeliotgráfiáit, bakeliteraturáit mutatja be, melynek egyes darabjai az Országos Széchenyi Könyvtáron, a Petőfi Irodalmi Múzeumon, a Szent István Király Múzeumon, a Zenetörténeti Múzeumon, a Magyar Fordítóházon kívül számos gyűjteményben megtalálhatók.
Retrospekció:

Lehet, hogy ma a művészet érdektelen, de aki erről akar beszélni (vagy hallgatni), annak mégiscsak érdeklődnie kell. S ha érdeklődik, ha figyelmes, akkor folyamatosan sok finomságra lel.

Például csöndes, lankadatlan, szép dolgozásra. Akkor most Hegedűs 2 László székesfehérvári képzőművészről beszélek. Aki néhány éve nagy árvizet bocsátott a városra. Nem olvastak róla? Így megy ez. Nyakig ér az iszapos ár, és észre sem vesszük. Úgy teszünk, mintha nem történt volna semmi. Pedig ott úsztak a halak szemmagasságban. Dokumentálva a Nagy Fehérvári Árvíz című mappában.

Én ezóta figyelem Hegedűs dolgozását, ezt a nagyon intellektuális és nagyon kézműves munkálkodást, nézem a könyvtárgyait, könyvmobilokat, az otthontalanság nagy fészkeit, a szinte kötelező talált tárgyakat, s aztán az írásokat ezen, azon, zacskón, falon, legújabban lemezeken

Azt a rémületet lehet látni Hegedűs munkáin, amit minden valamirevaló XX. Századi művészén. Azt a rémületet, hogy talán nem jut el ahhoz, amit úgy szoktunk nevezni: valóság. Vagy másfelől mondva: mit kell tenni ahhoz, hogy valóságossá legyenek a tárgyak. Az ő eljárásai mind arra vonatkoznak, hogy a maga számára meg a nézője számára valóságossá tegye a valóságot. Szövegeket is megdolgoz. A szöveg státusza bizonytalan, elbizonytalanodott. Hegedűs megfogdossa, kivágja papírból őket és fölteszi a falra. Akkor ez egy többszörösen furcsa szöveg lesz, mert tárgy, amelynek jelentése van a vizualitása révén, de, mondhatni váratlanul, jelentése van azért is, mert úgy hurkolódnak azok a formák, úgy ún. betűket adnak, a betűk pedig ún. szavakká állnak össze, mondjuk Kierkegaard egyik mondatává. És akkor most ez a mondat, amelyet ezernyolcszáz nem tudom hányban írtak, és amelynek a szövegkörnyezetét és összefüggéseit is tudhatjuk, mit jelent ott a falon? Ez igen termékeny helyzet, valamit kell kezdeni vele. Erre a kellre törekszik Hegedűs nagy leleménnyel.

Végül is e munkák egy magányos embert mutatnak – bár ezt ingerülten vissza is lehetne utasítani, mert hát ki nem magányos; tehát ő nem személyében magányos, illetve ez érdektelen, hanem művész mivoltában. Éppen azért, mert jó művész és mai. És így nem bír más lenni, mert nincs mögötte közösség, nincs mögötte semmi. A XX. Század művészete e semmi előtt áll, és ezért olyan furcsák a dolgaink.

/Esterházy Péter, 1996./

Bővítése folyamatban.